Bereményi Géza:Grecsó Krisztiánnal más irányból indultunk az emlékek felé
A Libri irodalmi díjat 2021-ben Bereményi Géza nyerte el Magyar Copperfield című önéletírásáért, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig idén is Grecsó Krisztián kapta Magamról többet című verseskötetéért. A szerzőkkel péntek este Valuska László beszélgetett a Margón arról, hogyan jelenik meg az élet ezekben a művekben, Grecsó miért tért vissza a vershez, és megtudhattuk azt is, hogyan születnek a dalszövegek.
A beszélgetés felütéseként Valuska László a díjazott szerzőket a Móricz Zsigmondhoz fűződő viszonyukról kérdezte, aki mindkettejük számára fontos volt a pályájukon. Bereményi Géza elmesélte, hogy korán elkezdte olvasni Móricz műveit és az ragadta meg, hogy úgy írt, mintha egy újságíró, aki egy dokumentátor elvitte abba a világba. Azt olvasta tőle először, amikor Móricz arról írt, hogyan vonultak be Budapestre a románok az Üllői úton. Onnantól lázasan olvasta őt, mert úgy érezte, mindenben megtalálta ezt a hírlapírói élménybeszámolót. “Akkor megtanultam, hogy nem az iskolai tananyag a fontos arról a korról, hanem Móricz Zsigmond, aki, ha nem írta volna meg a beszámolóit, semmit nem tudnánk arról a korról”, tette hozzá.
Rendeld meg a 100 oldalas Esterházy-különszámot és az Ottlik-másolatot!
Grecsó Krisztián ellenben egészen későn futott bele Móriczba, így neki egy későbbi felkérés hatott a hozzá való viszonyára. De mint mondta, az egyetemet elvégezte anélkül, hogy valódi képe lett volna Móriczról. Hozzátette, amikor Móricz leírja, hogy kimegy a Margit-szigetre a kishivatalnok, a leírás majdnem szociografikus. “Ülni a Margit-szigeten és várni a nőt, ahogy Móricz írta, megpróbáltam utánozni, hatékonyan ellopni a későbbiekben“, mondta.
Valuska László szerint a díjnyertes könyvek kritikai és olvasói sikerében nagy szerepet játszik, hogyan jelenik meg bennük az, amit életnek nevezünk. A Magyar Copperfield életregény, ahogy az alcím is nevezi, a Magamról többet pedig traumákról szól. Erre Bereményi Géza kifejtette, hogy szerinte Krisztiánnal más irányból indultak az emlékek felé,
“magam emlékek összekaparasából, amelyek között voltak érdektelen emlékek, ezeket kirostáltam és maradtak a többiek.”
Ezeket kezdte el írni, közben vissza is kellett ugrania olykor és átgondolni, miért fontos az az emlék. Hangsúlyozta, csak az emlékezeteseket írta meg, mert abban kellett, hogy legyen valami, ha arra emlékszik. “Érdekes utazás volt”, tette hozzá.
Valuska László ekkor megkérdezte tőle, hogy az utazásban fontos volt-e, hogy az emlékek leírásával újrateremti azokat, és ezáltal hivatalossá válik, hogyan lehet emlékezni. "Lesz a végére egy emlékfelhő, amely a te hiteles történeted", mondta.
Bereményi erre úgy reagált, hogy a felhő azért jó, mert a felhőjáték, a felhő alakváltozása sohasem ismétli meg önmagát, teljes múlékonyság van. “Nos, az életemet csak így tudtam leírni”, tette még hozzá az író.
Grecsó feltette a kérdést, hogy vajon mitől lesz az emlék hiteles. A Teleki tér megírt helyszíne Gézánál elmesélve teljesen banális, példának hozta fel, hogy a regénybeli gyerek a gangon szeret szerepelni, a szomszédok megőrülnek tőle, de Géza ezt olyan technikával írta le, amit ő is szeretne megtanulni, hiszen az egyik nézőpont (a gyereké) hirtelen átvált és az egész az anya szemszögéből nézhető, amiből kiderül számos dolog, például az anya-gyerek viszony. Bereményi ekkor részletesebben is taglalta a jelenetet, szerinte fontos, hogy a gyerek miért szeretett szerepelni.
Valuska László ekkor Grecsót kérdezte az írás személyességéről, hiszen a költő visszanyúlt egy 20 évvel korábbi kifejezési formához, a vershez, hogy feltárja, hogyan lehet elbeszélni, ami vele történt.
Grecsó elmondta,
nem voltak történetei, olyan tömény mélyponton volt, emlékek nélkül, valóság nélkül, hogy az nem akart narratívává összeállni.
A villanások sem tűntek valóságnak. "Nem a szituációkat próbálom értelmezni, hanem elindulok a rögös úton, amit öngyűlöletnek hívnak, merem végiggondolni, miért magamat hibáztatom, miként vesztettem el a hitemet, hiszen haragudtam a Jóistenre. A máskor kisstílűnek tartott rettegés, az, hogy mennyire félsz, hogy meg fogsz halni, hogy mennyire szeretsz élni, az nem volt elmesélhető, maradt a metaforikus nyelv, a versnyelv", emelte ki. Ha nem kap választ, legalább ez a nyelv megengedett, hogy feltegye a kérdést. Hozzátette, nem a kezelések alatt, hanem utána írta a verseket.
Valuska László kifejtette, hogy a kötet egyik része arról szól, hogy a betegséget hogyan lehet feldolgozni, de mégis megjelenik a remény, az új élet lehetősége és az apakeresés motívuma is. Utóbbi annyi természetes, sodró lendületű, hogy feltette a kérdést, vajon Grecsó valahogy másként kezdett látni az irodalmi pályán? Grecsó erre elmondta, valószínűleg ez annak köszönhető, hogy a pokol felől érkezett. A gyerekvállalással aztán minden változott benne is, és sokféle szembesüléssel kellett számolnia, ahogy előtört belőle a saját gyerekkori énje, “a kis Grecsó”.
A könyvben megjelenik különböző nézőpontokból a történelem és az apakeresés, a két dolog egymásra íródik, folyamatosan keressük azokat a szereplőket, akik ezt az apaszerepet betöltik, vezette fel Valuska a Bereményinek címzett kérdést: nevezhetjük az apakeresést egzisztenciális kérdésnek és többről van-e szó, mint irodalmi ügy?
Bereményit meglepte a kérdés, mert nyilvánvalóan benne van az apakeresés, mondta, de ő ezt nem tudatosította, mint vágyat. Nem kereste a vérszerinti apját, nem vágyott rá, de 15 éves volt, amikor az apja felkereste és ő rögtön tudta milyen, lelepezte, milyen ember.
"Őt is meg kellett említenem, mellékszereplőnek szántam", állította. "Kimondom: Ilyen apát mit keressek?", nyomatékosította végül. Ezzel szemben anyai nagyapját, a háborús sánta embert nagyon jól tudta használni élettörtenetében. "Tudatos-tudattalan, ahogy Krisztián mondta", fejezte be válaszát.
Valuska László ekkor a dalszövegekről kérdezte Bereményit, mennyire egyértelmű a határ vers és dalszöveg között. Mint kiderült, Bereményi a két műfajjal külön-külön találkozott. "Slágereket ismertem meg először, utána ismerkedtem meg a versekkel. Egy idő után rájöttem, melyek a jó versek és melyek a nem nekem való versek." Hozzátette, először a ritmus van meg, a legtöbb költő járkál versírás közben, például Petőfi is. "A ritmus hozza elő a szavakat." Általában a zenészeket arra kéri, hogy a témákat mondják meg.
Grecsó annyit ezen a ponton hozzátett, hogy zeneszerzőktől is hallott Bereményi Géza legendás képességéről. Kifejtette, két irány van, egyiknél a zene van meg előbb és tudni kell, hogyan gördül a szöveg, például csak bizonyos magánhangzókat tud az énekes ejteni, sok esetben még ott van az énekes is, tehát a szöveg jól kell, hogy hasson. Ennél kamuangollal éneklik fel a szöveget. A dalszövegírók járkálnak fel-alá és egyszer csak jönnek a szavak. Bereményi eljátszatja valakivel, Dés László, Hrutka Robi által és ott helyben megcsinálja, "ebben Géza szenzációs", tette hozzá Grecsó.
Hírlevél feliratkozás
Bereményi viszont kijavította, hogy az énekest utána választják ki, nem neki kell alkalmazkodnia és legendának titulálta ezt a felvetést.
"Én úgy kezdtem, hogy a Cseh Tamás nevű rajztanárnak írtam szöveget, de ő készséggel változtatott a dallamon, ha volt oda még egy szó."
A beszélgetés végén Valuska arról kérdezte az írókat, hogyan hatott a díj az életükre. Bereményi megkönnyebbülést érzett, és azt gondolta, hogy másik zsűri mást választott volna. Grecsót nagyon meglepte, mert tavaly a Verával közönségdíjas lett, így most nem számított rá és neki már az is hatalmas dolog volt, hogy egyedüliként verseskötettel került a tízbe. Már ezt konkrétan nyerésként élte már meg. "Bennem párhuzamosan volt a rendkívül nagy öröm, a hihetetlen nagy meglepetés és a rémület." Majd a szakma szigorúságát, az alkotók magányosságát és a résztvevők egymásra utaltságát említette, ez utóbbiról hangsúlyozta, sok mindenre megtanít.
