„Először életben kell maradnunk”

„A színtiszta pokol volt, amit emberek teremtettek más emberek számára itt a földön” – így jellemzi regényében Auschwitz-Birkenaut Viola Stern Fischer, a négy koncentrációs tábort túlélő, szlovákiai magyar nő. A történelmi könyvek rideg vonalasságán az első mondattal túllépő visszaemlékezéséből Veronika H. Tóth zsurnaliszta írt mellbevágó regényt A Mengele-lány címmel. Viola, korábbi nevén Ibolya az egyike volt azon keveseknek, akik túlélték a haláltábor rettegett orvosának embertelen kísérleteit.

„Mengele-lány voltam. Egyike a sokaknak, akiknek el kellett viselniük a kísérleteit. Egyike a keveseknek, akik ezt túlélték. És talán az egyetlen, aki legyőzte – a doktor és a csapata olyasmiket művelt velem, hogy valójában soha nem részesülhettem volna az élet legnagyobb ajándékában: nem tarthattam volna a kezemben a saját gyermekemet. Kétszer győztem le őket, két csodálatos lányom van” – ezzel a gondolattal kezdi visszaemlékezését a Stern Rózsa Ibolyaként született Viola Fischerová az Animus Kiadó által gondozott regényben. Az idős hölgy hetven évvel a történtek után tér vissza emlékeihez, és úgy adja át a második világháború előtt, alatt és után történteket, ahogy az emlékezetében megmaradtak.

Egy szerelmes kamaszlány naplója valódi rémálommá válik, olyanná, amelyből felébredni nem lehet, csak belehalni. „A szeretteinket majd a háború után siratjuk tovább. De ehhez először életben kell maradnunk.”  Bár, az első pillanattól tudjuk, Violának sikerült az, ami sokszászezer, a nácik által elhurcolt zsidónak nem, mégis, a regényt olvasva szinte percenként felmerülhet bennünk a kérdés, ép ésszel mégis hogyan tovább? Mi marad, ha oda az otthon? Mi marad, ha oda a család? Mi marad, ha oda az emberi méltóság? „A dobozba hajigált fotók. És ha nem jön értük senki, mi lesz velük? Elégetik ezeket is? Mint a rajtuk szereplőket?”

Viola története rendkívüli: azonkívül ugyanis, hogy kibírta a haláltáborok poklát és volt benne elég erő ahhoz, hogy megkockáztassa a szökést, neki köszönhetően fogták el a birkenaui láger egyik embertelen felügyelőnőjét is.

A Mengele-lány szerzőjével, Veronika H. Tóth újságíróval és a regény fordítójával, Mészáros Tündével Oláh Andrea beszélget június 15-én 17:30-kor a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Margó Irodalmi Fesztivál keretében. Viola Fischerová ma már nincs köztünk, de regényével emléket állít számos olyan áldozatnak, akik csak az ő szívében éltek tovább, akikre rajta kívül nem emlékezett senki.  Most e könyv lapjain üzennek nekünk, hogy ilyen többé soha ne történhessen meg. 

A Mengele-lány június 5-től megvásárolható az Animus Kiadó gondozásában.

www.facebook.com/events/475663786513591/