Olvasni kell(ene)

Ács Bori a Telex újságírója járta körül a témát: Miért olyan nehéz manapság olvasni? A témában Valuska Lászlót, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatóját kérdezte szakértőként.

A cikkben ezekről is van szó: 

- 50 oldal után ér letenni a könyvet
- képernyőidő vs olvasás (sőt: figyelemgazdaság!)
- miért fontos, h EGY könyv köré épült a kultúránk
- ér rossz könyvet olvasni
- az olvasó olyan alkotó, aki nem kap royaltyt
- az olvasás szabadság, ne engedjük, hogy szorongás legyen

- Részlet a Telex cikkéből, a teljes cikkért kattints ide! - 

Az örömolvasás kitüntetett idő

Olvasási szokásokról, blokkokról és az olvasás aktusáról Valuska Lászlót kérdeztem, aki a Könyves Magazinon és a Margó Irodalmi Fesztiválon keresztül csaknem húsz éve foglalkozik könyvekkel és az olvasással.

„Az emberek úgy képzelik, hogy mivel könyvekkel foglalkozom, ezért folyton olvasok, de éppen hogy nem. A bölcsészkaron a profi olvasást kellett megtanulnom, azt, hogyan lehet nagy mennyiségben átrágni magunkat olyan szövegeken, amik sokszor nem annyira érdekelnek. Az olvasás számomra addig eszképizmus volt: ki lehetett lépni a világból, amiben vagyok, és a regény világában létezni. Ez a profi, munkaszempontú olvasás belém ivódott, de minden évben kicsit kiégek benne. (A kiégésnek is szakirodalma van, szóval a megértéséhez is olvasni kéne, így harap a kígyó a farkába.) A munkámmal elvettem magamtól a kikapcsolódásomat, az örömöt adó olvasást. Így aztán az az olvasás, aminek az élvezet a célja, kitüntetett idő lett. Hoztam egy szabályt, és bizonyos könyveket félrerakok nyárra vagy a téli szünetre, amikor lassan, belefeledkezve tudok olvasni. Amikor nagyon fáradt vagyok, akkor figyelem a határaimat, és nem is keresek nagyon érdekes könyveket, inkább elolvasok egy novellát vagy három verset” – mesélt személyes érintettségéről, majd arról beszélt, mit jelent nekünk az olvasás ma.

„Úgy gondolok a könyvre, mint a zsidó-keresztény kultúránk alapjára, ami egy könyv, a Biblia köré épült. Ez a könyv egyfelől fantasztikus fikciós történetgyűjtemény, de életmódunkat és kultúránkat megalapozó írás is, ez határozza meg azt, miről hogyan gondolkodunk.”

Valuska szerint az olvasásban az a fantasztikus, hogy bár egyedül csináljuk, mégis társas kapcsolódás: „Valaki írt egy könyvet, de olvasóként én fogom megeleveníteni, ezért fontos, hogy én magam mennyi munkát fektetek bele, mennyire vagyok nyitott.

Az olvasás elképesztően nagy aktivitást vált ki belőlünk, nagyobbat, mint egy film. Itt nem csak fogyasztó vagyok, de alkotóelem is.

A figyelemgazdaság azért dolgozik, hogy megszerezze a figyelmünket, és pénzt csináljon belőle – erre a Tiktok a legjobb példa, amit csak görgetsz, és elfüstöli az agyadat. Ezzel az olvasás nem tud versenybe szállni.”

Küzdeni az olvasásra szánt időért

Ennek ellenére Valuska nem osztja azt a véleményt, ami szerint bajban lenne az olvasás, a statisztikák csak azt mutatják, hogyan változik a kultúra. „A nagypapámnak az volt az alapélménye, hogy délután Móriczot, este pedig Agatha Christie-t olvasott, volt rá ideje. Ebbe jött be a tévé, majd az internet a végtelen információval, erre emelt egy szintet a közösségi média, ahol már mi is megosztjuk az életünket. Mivel egy történetekkel teli könyvből épül a kultúránk, mi is folyamatosan történeteket osztunk meg, ezek pedig arról szólnak, hogy megértsük magunkat.

A világomban a 24 óra kevés, nem lehet mindent befogadni, a munkanap végén maradó pár órában hullafáradtan egyszerűbb megnézni egy epizódot egy sorozatból, mint kinyitni egy könyvet. A mindennapok arról szólnak, hogyan harcolunk a képernyő előtt töltött idővel: meg kell küzdenünk azért az időért, amit az olvasásra szánunk. Nehéz döntés, beleteszünk-e energiát, az viszont biztos, hogy sokkal többet tudunk belőle aztán kivenni” – magyarázza

Úgy gondolja, nem arról kéne beszélni, hogy nem olvasunk, vagy hogy lehet-e még ebben a világban olvasni. Inkább azt kéne megérteni, milyen is az olvasás aktusa. „Már az iskolában rosszul kezdődik, végigrohanunk a magyar és világirodalmon, az írók életrajzán, de nem mutatják meg nekünk azt, hogy a szöveg eszköz, amely sok helyzetben segíthet megérteni magunkat az első szerelemtől egészen a halállal való első találkozásig.

Amikor a saját életemben megjelent a halál, akkor elkezdtem ilyen témájú könyveket keresni. Ráébredtem, hogy elérhető a halál vagy a gyász megértéséhez való tudás, és hogy segít, ha elolvasom valaki más tapasztalatát, a folyamatokat, amiken keresztülment, mert ezáltal megérthetem azt a dühöt és kilátástalanságot, amit én érzek.

Jól ismert metafora, hogy a szöveg egy tükör: amikor olvasok, nemcsak egy történetet látok, mint a tévében, ami tőlem távol van, hanem beleolvasom magam, alkotója is vagyok, rezonálok rá, segíti a gondolkodásomat. Hiszek abban, hogy ha most mind a ketten egy órán át olvasnánk egy random könyvet, és utána folytatnánk ezt a beszélgetést, akkor már nem ugyanaz a két ember beszélgetne. Amikor pszichológusnál vagyunk, akkor beszélünk magunkról, és arra valamiféle reflexió érkezik. Amikor olvasunk, akkor a történetre reflektálunk, ami aztán elkezd működni bennünk, alakít rajtunk.”

Szerinte nem azért kell olvasni, mert azt a társadalom elvárja, vagy mert emiatt feljebb léphetünk a ranglétrán, hanem mert sokat ad. Az, hogy az olvasás szerepe átalakult a figyelemgazdaságban, és már nem ez az elsődleges kikapcsolódási forma, azt is jelenti, hogy növekszik a státusza – kiváltságos dologgá kezd válni.

Ami még fontosabb, hogy olvasás közben megtanuljuk a nézőpontokat: a nyilvánosságban különböző énvélemények uralják le egymást. A könyvekből viszont az derül ki, hogy ugyanaz a történet több nézőpontból egészen másképp néz ki, de mindegyiket meg kell érteni, mert mindegyik releváns. Itt aztán olyan kérdések is képbe kerülnek, hogy miért van olyan kevés női szerző a kötelező olvasmányokban, miért nincs cigány szerző, milyen témájú könyvek kerülnek be, hiszen ezek mind új nézőpontok.

Dilemmák a könyvespolc előtt

A könyvválasztás nehézségére Valuska szerint szintén a nyitottság és a bátorság a válasz. „Azokat a berögződéseket is el kell felejteni, amiket belénk neveltek: nem muszáj végigolvasni egy könyvet, és az sem szabály, hogy életműveken kell átrágni magunkat. A könyv szabadság, az olvasásban nincsenek kötöttségek: hogyha egy könyv 50 oldalig nem ránt be, akkor leteszem.”

Szerinte teljesen mindegy, honnan kezdjük el az olvasást, sosem tudhatjuk, hogy mi lesz, ami éppen akkor ad nekünk. „Nem tudsz rossz könyvet választani: ami nekem érdektelen, neked adhat, téged megszólíthat. Érdemes egy hozzád közelálló témát és hosszt választani, ahol belépsz, de nagyon jó akár barátokon keresztül elkezdeni, akikkel ezt meg lehet osztani, utána meg már adja magát a következő, hiszen nő a perspektíva. A könyvek párbeszédeket is megnyitnak, kapcsolatot teremthetnek. Sőt: az is lehet, hogy egy olvasmány miatt egy probléma kezd el olyan mélyen foglalkoztatni, hogy beszélgetni kezdek róla valakivel, és mindez anélkül történik, hogy más is olvasta volna ugyanazt a könyvet. ”

Úgy gondolja, attól sem szabad félni, hogy nem minden fog nekünk tetszeni. „Érvényes szar könyvbe vagy filmbe belefutni, mert legalább tudni fogod, merre ne menj tovább. A pofára esések nem azt jelentik, hogy az összes könyv rossz, vagy veled van valami gond, csak nem jött éppen létre a kémia. Olyan ez, mint egy folyamatos ismerkedés. Akkor vagy vert helyzetben, ha passzív fogyasztóként, befogadóként képzeled el magad, annak, aminek a figyelemgazdaság be akar téged állítani. Ha viszont hajlandó vagy elfogadni, hogy az olvasás során egy aktív, döntéseket hozó szereplő vagy, akkor leszel gazdagabb a végén. Egy könyv csak akkor ér valamit, ha valaki elolvassa, amíg önmagában áll, nem derül ki, hogy érdekes-e.”