Fesztivál programok

vissza

05. 11. csütörtök 19:00KÖNYVES SZÍNPAD Kristály Színtér

Margó Könyvek sorozatbemutató – Andrei Dósa: Füveskert

A szerzővel Valuska László beszélget Közreműködik Szikszai Rémusz

A Füveskert vakmerő generációs regény. A regényszereplők: a rendező, az író, a filozófus, a hekker és Gabi, a nő. Jelenükből és múltjukból, képzelt és józan ábrándjaikból sodródnak egységessé a regény narratív szálai. Kvázi-főhős lévén a rendező személyében és nappalijában futnak össze a történetek, tapasztalatok és flash-élmények, amelyeket egy-egy párbeszéd vagy pszichedelikus trip-maradvány idéz elő.

Andrei Dósa (1985) költő, műfordító. Brassóban született, közgazdasági és bölcsész diplomát szerzett. Versesköteteivel 2014-ben elnyerte „Az év fiatal költője” címet. Részt vett számos nemzetközi workshopon és fesztiválon, a New European Voices 10 írójának egyike volt. Műfordítóként Kosztolányit, Petrit, Kemény Istvánt és sok más kortárs magyar költőt ültetett át román nyelvre.

 

Idén a Margó a Helikon Kiadóval partnerségben, a Kreatív Európa program támogatásával olvasásnépszerűsítő-érzékenyítő projektet indít útjára, Let’s Talk címmel. A projekt három éve alatt 18 fiatal európai szerzőt jelentetünk meg a Margó Könyvek sorozatban. A választott szerzőket, akiknek közös ambíciója a különleges problémaérzékenység, személyesen is bemutatjuk a hazai közönségnek. A sorozat Andrei Dósa Füveskönyv című könyvének bemutatójával debütál.

szerző személyes jelenléte a Román Kulturális Intézet támogatásával valósul meg. 

A Margó Könyvek programja.

Májusban új helyszínen, a Kristály Színtérben, a Margitszigeten várunk könyvbemutatókkal, újdonságokkal, beszélgetésekkel, sosem látott zenei-irodalmi produkciókkal, dedikálással igazi margós fesztivál hangulatban!

#olvasnikell #margotavasz2023

Helyszín:

Idén a Szabadtér új helyszínére, a Kristály Színtérbe költözünk, ahol négy  színpadon, kint és bent is készülünk programokkal. A felfrissülésről a Nyulam Presszó és a Borkas Fröccsbusz gondoskodik. 

https://www.kristalyszinter.hu

Érkezhetsz biciklivel, a Margit-hídtól néhány perc sétával, vagy tömegközlekedéssel az Árpád-hídtól (Hajós Alfréd uszoda megálló)!

Könyvvásárlás

A fesztivál ideje alatt a Bookline Teraszon meg is veheted a Margón bemutatott köteteket, és más kedvenceket, újdonságokat. Minden margós könyvbemutató után lesz alkalom dedikáltatásra, ezek pontos részleteiről az esemény előtt online, illetve a helyszínen tájékozódhatsz majd.

Jegyinformációk:

A tavaszi Margó minden programja ingyenesen látogatható, ülőhelyeket érkezési sorrendben tudunk biztosítani.

További információ:

margofeszt.hu

facebook.com/margofeszt

instagram.com/margofeszt

Valamint iratkozz fel hírlevelünkre! 

A Margón fellépő szerzőkről itt olvashatsz majd részletesen: https://konyvesmagazin.hu/ 

A rendezvény a Bookline támogatásával jött létre.