Fesztivál programok

vissza

10. 15. csütörtök 20:00Nagyszínpad - Várkert Bazár

Jászberényi Sándor: A Varjúkirály – Nyugati történetek

A szerzővel Valuska László beszélget, Közreműködik: Kaszás Gergő

„Jászberényi Sándor második, A lélek legszebb éjszakája című könyvével nem csak a
Libri irodalmi díjat nyerte el, de egyben kiérdemelte, hogy az olvasóközönség a magyar

Hemingwayként tartsa számon. A varjúkirály és tizennégy más történet erejéig hazatért
a Közel-Kelet harctereiről, hogy halálról és születésről, barátságról és elengedésről, a házasság magányáról, a magát megbosszuló gyermekkorról meséljen nekünk a minimálpróza kemény, kopogó nyelvével és férfiak nagyon is beszédes csendjével.
De az igazi frontvonalak, ahogy a korábbi, keleti történetekben, úgy most sem a sivatagban, kopár fennsíkokon, szétbombázott városokban húzódnak és nem két hadsereg áll egymással szemben. A harc most is a szereplők lelkéért folyik, értük harcol a jó és a rossz, vagy ha úgy tetszik, Isten és Sátán vagy éppen Varjúkirály.”

Kötter Tamás


A Kalligram Kiadóval közös program.

REGISZTRÁCIÓ: https://forms.gle/dYFAzNET4B3Bq7zc8