08. 07. csütörtök 17:00Salföld, Faluház
Moderátor: Bakó Sára
Rendhagyó eseménynek ad otthon a Nyári Margó: a hivatalos augusztus végi megjelenés előtt itt mutatja meg Légrádi Gergely író új, Éppen annyi című elbeszéléskötetét. Egyelőre a következőket árulta el a könyvről a fülszöveg: ötször nyolc írás – egyik sem hosszabb néhány oldalnál, a két legrövidebb elolvasásához pedig elég egy belégzés. Ha utóbbiakkal más összefüggésben találkoznánk, talán egysoros versnek vagy épp egyszerű töredéknek tűnnének, de itt a kisprózai forma keretezi a tekintetet. Az Éppen annyi lényegre szorítkozó mondataival, elhallgatásokkal, késleltetéssel és többértelműsítő megoldásokkal tartja fenn a figyelmet, miközben az elbeszélői szólamok és a szereplők élethelyzetei áttűnnek egymáson. Többnyire a mindennapok küzdelmeit figyeljük, az élet ismerős és mégis sajátos múlását, a kimerevített pillanatokat, az emberi viszonyok bonyodalmait, amelyek sokszor a dermesztő vagy épp feloldó események fénytörésében nyernek értelmet. A valóságszintek aztán a kötet egyes pontjain váratlanul összecsúsznak – Lucifer a 21. századi Évát kísérti meg, Barabbás és Júdás elássák a keresztfát, egy még meg nem született gyermek pedig narrátorként tárja elénk szülei vitáját. Légrádi Gergely prózáiban az elbeszéléstechnikai bravúroknak köszönhetően átjárók nyílnak párhuzamos narratívák, idősíkok, sorsok és történetek között, és nem egyszer éppen a csendben válik érzékelhetővé a határhelyzetek természete. Éppen annyit kell mondani, amennyi még elviselhető, és elhallgatni, amennyit muszáj.
--------------------------------------------
Nyári Margó Irodalmi Fesztivál
Elképzeltük hogyan nyaralna a Margó...
nem zsúfolt tengerparton, nem wellnessben, hanem valahol egy kert végében, dombok között, könyvvel, borral, jó beszélgetésekkel, zenével. A Margó nyáron lelassul, kiszakad, kikapcsol a városból, de az irodalomból soha. Koncertek a Bánya Kertben a csillagos ég alatt, irodalmi beszélgetések egy ősi kolostorromnál, piknikezés, filmezés, tábortüzes éneklés. A Margóval nyáron csak úgy jó lenni, enni, inni, olvasni, nyaralni mezítláb. A Margó nyáron szabad és téged is szabadon enged, mert így is lehet. Ha neked is ez a tökéletes nyári program, a Margó a kedvenc útitársad lesz.
HELYSZÍN
Idén új helyszínen, a Káli-medence szívében találkozunk: Irány Salföld!
BÉRLETEK, NAPIJEGYEK
https://www.tixa.hu/nyari-margo-irodalmi-fesztival-20250807
PROGRAMOK
A teljes programot keresd a margofeszt.hu/nyarimargo oldalon és friss információkért iratkozz fel a Margó hírlevelére!
https://www.margofeszt.hu/hu/hirlevel
KÖZLEKEDÉS
Margó-busz - Fesztiváljárat – A környező falvakból induló Margó-járattal minden programhelyszín könnyen elérhető lesz!
Tervezz velünk a nyárra!
A fesztivál 6 éves korig ingyenes.
Az eseményen kép- és hangfelvétel készül.
A jegyvásárlással elfogadod a házirendet.
A programváltozás jogát fenntartjuk.
Kiemelt támogató: Bookline.
Kiemelt médiatámogató a We Love Balaton.
További médiapartner a Könyves Magazin.
Megvalósult a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.