Fesztivál programok

vissza

10. 15. szombat 20:30Nagyterem / Nemzeti Táncszínház

Platon Karataev

Koncert

A Lev Tolsztoj karakteréről elnevezett zenekar 2016-ban alakult Budapesten. Még ebben az évben a Kikeltető tehetségkutató döntőjéig jutottak, első kislemezük, az Orange Nights pedig a német és brit virális listákra is felhelyezte a zenekart Spotify-on. Az együttes olyan nemzetközi fesztiválokon lépett már fel, mint a Waves Vienna, a Reeperbahn Festival, a szöuli Zandari Festa vagy a Liverpool Sound City, itthon pedig telt házas koncerteket adtak a Müpában, az A38 Hajón és az Akvárium Klubban is. Tavalyi, Atoms című lemezükkel elléptek az eddigi akusztikus iránytól egy hangosabb, grandiózusabb hangzás felé. A korong anyaga a legbelsőbb én kereséséről és minden megkérdőjelezéséről szól, a dalokban hol önmagunk felé zuhanunk, hol éppen attól távolodunk. Ezen az úton megy még tovább új, Partért kiáltó című lemezük – a zenekar első magyar nyelvű albuma – is, melyen a dalok fő témája az énvesztés, a határtalansággal való találkozás, valamint az azonosság- és egységélmények.

Jegyárak:
2500 Ft (elővételben)
3000 Ft (a koncert napján a helyszínen)

Tudnivalók az őszi Margóról:

Fesztiválhangulat, a kortárs magyar és külföldi írók legjava, friss megjelenések, dedikálás, esti koncertek - erre számíthatsz 2022. október 13-16-án a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron. Idén is átadjuk a legjobb első prózakötet szerzőjének járó Margó-díjat és a négy nap programjai során kiderül, melyik könyveket érdemes forgatni a következő hónapokban, hiszen #olvasnikell.

Helyszín:

Idén új helyszínen, a Nemzeti Táncszínházban várunk a Millenáris Parkban!

https://goo.gl/maps/kS9bcQr3NMAnbVPU9

Jegyinformációk:

A Margó könyvbemutatói ingyenesen látogathatóak, ülőhelyeket érkezési sorrendben tudunk biztosítani, a férőhelyek függvényében.

Az esti koncertekre jegyváltás szükséges – jegylink az eseményeknél:

2500 Ft (elővételben)

3000 Ft (a koncert napján a helyszínen)

Könyvvásár:

A fesztivál 4 napon keresztül folyamatosan várja a látogatókat a Bookline standján a Margón bemutatott kötetekkel és más kedvencekkel, újdonságokkal, kedvezményekkel.

További információ: 

https://www.facebook.com/margofeszt

A Margón fellépő szerzőkről itt olvashatsz részletesen: https://konyvesmagazin.hu/

A koncert a Liszt Ünnep keretében a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárral közös programként, a Bookline támogatásával, a Müpa szervezésében valósul meg.