Irodalmi programok a Margófeszten

Első alkalommal rendezi meg a Mastercard támogatásával a Margófesztet a Margó Irodalmi Fesztivál. Irodalmi programok, színházi előadások és koncertek is várják az érdeklődőket. A helyszín Szentgyörgyvár, ami Keszthelytől, Hévíztől és Zalaegerszegtől is 15 percre van autóval. A Margófeszt lazulós, nyaralós kulturális fesztivált kínál, amin fellép Bereményi Géza, Boldizsár Ildikó, Bödőcs Tibor, Halász Rita, Háy János, Kiss Noémi, Simon Márton, Závada Péter és Ugron Zsolna is. 

 

HÉVÍZ: Nemzala – Gyüttmentek beszélgetése megyéről és kultúráról

Vendégek: Maros András, a Két-három dán című regény szerzője, és Nagygéci Kovács József, a zalaegerszegi Pannon Tükör főszerkesztő-helyettese. Aki kérdez: Vajna Ádám.A Hévíz folyóirat nevében hordozza a gyökereit, az Öböl című rovatban folyamatosan tárgyalja a helytörténeti vonatkozásokat, őrzi a balatonmelléki és a zalai perspektívát. Ám ezt a tapasztalatot nem zárja rezervátumba, hanem igyekszik kiterjeszteni, megélhetővé tenni. A Nemzala című est is erre vállalkozik.

Mikor? augusztus 12. 17:30

Hol? Templomkert

 

Kiss Noémi

A szerzővel Ott Anna beszélget.

„Balaton kockacukor, Leó jégkrém és keserű gulyáskrém. Honecker-papucsok a stégbejárón, szódaszifon, lábosmelegítő, kempingbicikli – na és persze a cserélhető gázpalack.” Kiss Noémi szerint ezek a tárgyak szimbolizálják legjobban a nyolcvanas évek Balatonját. A szerző életében fontos helyet tölt be a magyar tenger, olyannyira, hogy tavaly novelláskötete jelent meg Balaton címmel. Ezekről a történetekről (is) beszélgetünk vele Szentgyörgyváron.

Mikor? augusztus 12. 18:00

Hol? Hadik-színpad

 

Bödőcs Tibor

A szerzővel Valuska László beszélget.

Zalaegerszegen született, Búcsúszentlászlón töltötte gyerekkorát Bödőcs Tibor humorista és író - ezt már mindenki tudja, ezért ez a tény máskor nem, viszont most a legfontosabb számunkra a zalai Margófeszten. Az Addig se iszik című Libri irodalmi díjas kötetből szellemi otthonát ismerhettük meg, stand upjaiból és Meg se kínáltak című regényéből pedig a zalai faluról és életről is képet kaphattunk. Szentgyörgyváron arra teszünk kísérletet, hogy megfejtsük a magyar irodalom és popkultúra legkisebb és legnagyszerűbb faluját, aminek lakói Hrabal, Örkény vagy Krúdy írásaiból lehetnek ismerősek. A legfontosabb kérdés: Bödőcs alakította Búcsúszentlászlót, vagy a falu a humorista írót? 

Mikor? augusztus 12. 19:00

Hol? Nagyszínpad

 

Bereményi Géza

A szerzővel Ott Anna beszélget.

A Magyar Copperfield című életregényével Bereményi Géza 75 éves korában megkapta az év könyvéért járó Libri irodalmi díjat. A forgatókönyvíróként, rendezőként, dalszövegíróként is ismert és kikerülhetetlen íróval az önéletírás nehézségeiről, a Copperfield folytatásáról és Zaláról is beszélgetünk, hiszen 1996–2007 között a zalaegerszegi színház művészeti vezetője volt. 

Mikor? augusztus 12. 20:00

Hol? Templomkert

 

Tranzkaphka (LIVE) - Ratkóczi Huba és Závada Péter

Ratkóczi Huba a magyar underground zenei élet jellegzetes alakja. (Napokon, Soulbreakers, Seen, ex-Esclin Syndo) Könnyen felismerhető, egyedi hangzása intenzív színpadi jelenléttel párosul. Az egyszemélyes produkció gyakran egészül ki vendégekkel, így színesítve az alapvetően blues gyökerű, meditatív, pszichedelikus zenei világot. Ratkóczi az utóbbi években egyre több energiát fektet szóló projektjébe, a Hubstation-be.Závada Péter 1982-ben született Budapesten. Az ELTE angol-olasz szakán, majd a Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudomány szakán diplomázott. Jelenleg az ELTE Esztétika doktorandusza. Kamasz korától fogva 2019-ig az Akkezdet Phiai rap és slam poetry csapat tagja. 2009 óta publikál verseket. Legutóbbi kötete, a Gondoskodás 2021-ben jelent meg a Jelenkor kiadó gondozásában.

Mikor? augusztus 13. 17:00

Hol? Nagyszínpad 

 

Halász Rita

A szerzővel Ott Anna beszélget.Halász Rita Mély levegő című első kötete tavaly jelent meg és már versenyzett a legjobb könyvért járó Libri irodalmi díjért. A történet főhőse egy erőszakkal teli kapcsolatból menekül két gyermekével, az ő újrakezdésének első lépéseit követhetjük nyomon a rövid, de annál érzékenyebb regényben. Írásról, olvasásról, alkotásról, hogy mi történik az első könyv megjelenését követően és hogy hogyan tovább, erről kérdezzük Halász Ritát Szentgyörgyváron.

Mikor? augusztus 13. 17:00

Hol? Hadik-színpad

 

HÉVÍZ: A hévízi hajószakács – Könyvbemutató és vacsora

A hévízi hajószakács című antológiát bemutatják és a vacsorát elkészítik: Cserna-Szabó András, Darida Benedek és Fehér Renátó. Aki kérdez: Vajna Ádám.A Hévíz az egyetlen olyan magyar irodalmi folyóirat, amelynek állandó gasztrokulturális rovata van: a „Hajószakács”. Műfajilag sokszínű írások jelennek meg itt: gasztrotörténeti dolgozatok, ínyes esszék, hasnovellák, tárcák, útirajzok, paródiák. És hogy miről szól ez a könyv? Mindenről, ami csak a gasztronómia címszóba belefér. Balatoni halászléről és román miccsről, magyar borról és a pécsi Mecseki Itókáról, a Rolling Stonesról és Petroniusról, Careme-ről és Kun Béláról, zserbóról és kalácsról, kávéról és töltött káposztáról, hamburgerről és sóletről, Gdanskról és Nápolyról, szalonnáról és pacalról, birkapörköltről és thai levesről, Hamvas Béláról és Tarantinóról…

Mikor? augusztus 13. 16:00

Hol? Templomkert

 

Ugron Zsolna

A szerzővel Valuska László beszélget.

A József Attila-díjas író az Úrilányok Erdélyben című regényével robbant be, Szilágyi Erzsébet történetéből a Hollóasszony született. A Báthory Anna karakterére épülő történelmi regénye trilógiává bővült, ami azért különösen fontos a Margófeszten, mert a fesztivál központját adó Széchenyi Pincének is köze volt a Báthory családhoz. A Balatonról, nemesi családról, a velünk élő hagyományról és a történelem elbeszélhetőségéről beszélgetünk Ugron Zsolnával.

Mikor? augusztus 13. 18:00

Hol? Kultúrház

 

Háy János

A szerzővel Valuska László beszélget.

Háy Jánostól 2020 első felében jelent meg a Ne haragudj, véletlen volt című nagyon személyes karanténnapló, a második felében pedig A cégvezető című nagyregény. Mindkét könyvével szerepelt a Margókon, de az akkor elindított beszélgetéseket Szentgyörgyváron folytatjuk, mert az elmúlt másfél év szembesített minket alapkérdéseinkkel: otthonról, idegenségről, félelemről  és buborékvilágáról kérdezzük a szerzőt, aki új esszéiben ezekhez a témákhoz is kapcsolódva teszi fel kérdéseit. Háy János költészete és prózája mindig az én-ből indul ki, hogy eljusson a te-ig, ezt nevezhetjük világnak is, ami rengeteg ismeretlent rejt. 

Mikor? augusztus 13. 20:00

Hol? Templomkert

 

Simon Márton x Boros Levente

2017-ben jelent meg Simon Márton és Boros Levente közös spoken word albuma. Simon Márton költő, műfordító slammer , három verseskötete jelent meg (Dalok a magasföldszintről, Polaroidok, Rókák esküvője), verseit és szövegeit angolra, németre és lengyelre is lefordították többek között.  Boros Levente dobol a The Qualitonsban, az Amoeba-ban, a Speiz Boizban. Ez nem rap és nem hiphop, de még csak slam sem: „Ez egy kísérlet szövegek és ütőhangszerek összehozására valahogy úgy, ahogy még sosem próbáltuk, holott tulajdonképpen eléggé adja magát”.

Mikor? augusztus 14. 18:00

Hol? Nagyszínpad

 

HÉVÍZ: Gólyabál – Fiatal irodalom Hévízen innen és túl

Vendégek: Bocsik Balázs, Fancsali Kinga, Vonnák Diána. Aki kérdez: Fehér Renátó

A Hévíz folyóirat az elmúlt években az 1990 után született irodalmi generáció egyik legfontosabb fóruma, műhelye, közössége lett. A lap igyekszik időt és figyelmet szentelni azoknak a szerzőknek, akik korosztályuk meghatározó hangjaivá nőtték, növik és nőhetik ki magukat. Ez hol a tehetséggondozás aprómunkáját, hol egyszerűen a lehetőség biztosítását jelenti, és mindezeken túl szemléletet: milyennek rendezzük be együtt azt a szakmát, ahol a következő évtizedekben „otthon” éreznénk magunkat.

Mikor? augusztus 14. 18:00

Hol? Templomkert

 

Boldizsár Ildikó

A szerzővel Ott Anna beszélget.

Boldizsár Ildikó meseterápiás könyveivel évek óta elvarázsol és tanít minket. De vajon mitől jó egy mese, kell-e bele mindenképp tanulság, hogyan változtak a mesei elemek az elmúlt évtizedekben és a digitalizáció virágkorában le tudjuk-e még kötni gyerekeinket a kitalált történetekkel, azt megbeszéljük Szentgyörgyváron.

Mikor? augusztus 14. 17:00

Hol? Hadik-színpad 

 

Nádas Péter

A szerzővel Valuska László beszélget.

A világirodalom leghíresebb zalai faluja Gombosszeg, amiről a Wikipédián azt olvashatjuk: Nádas Péter otthona. Azt kevesen tudják, miért költözött ide az Egy családregény vége, az Emlékiratok könyve, a Párhuzamos történetek vagy a Világló részletek nemzetközi hírű írója, és hogyan hatott vissza Zala az írásra és az életére. Otthonkeresésről, kivonulásról és alkotásról beszélgetünk Nádas Péterrel: „Amióta ennek az óriási vadkörtefának a közelében élek, el sem kell mozdulnom, hogy messzire lássak, vagy visszanézzek az időbe.”

Mikor? augusztus 14. 20:00

Hol? Templomkert