Önkéntes fesztiválozás

Élménybeszámoló önkéntesünk tollából.

A cikk szerzője: Hinsenkamp Fülöp

Szentgyörgyváron, az alig háromszáz főt számláló faluban, ahol már a kisbolt, sőt, a kocsma is bezárt, egyik színpadtól a másikig az udvarok, házak, békésen sütkérező macskák között sétálva, teljes nyugalom és béke járja át a Margófesztre érkező fesztiválozókat, és az önkénteseket egyaránt. A templomkert többszáz éves fái között padokon, pokrócokon hallgatva, egészen más értelmet nyer az irodalom, a zene, sokkal mélyebben megérintenek a kedvenc szerzőink által felolvasott versek novellák, gitárral kísért kedves dalok.


Fesztiválozóként részt venni a Margófeszten felejthetetlen élmény, de önkéntesként könnyen a nyarunk fénypontjává válhat. Itt az önkéntesek egy kiterjesztett, kibővített fesztiválélményben részesülhetünk, ami nem ér véget az utolsó programmal, hiszen az este együtt folytatódik a szervezőkkel, fellépőkkel, díszvendégekkel, kibeszélve az adott nap tapasztalatait, a kortárs irodalmat, kultúrát, az egész világmindenséget.

Szentgyörgyváron néhány napra megszűnik a külvilág. Amint lepakoljuk a táskáinkat, felfújjuk a matracunkat, kiválasztjuk valamelyik szoba számunkra szimpatikus sarkát, felfedezzük a közös konyhát, zuhanyzókat, az udvart, lefőzünk egy kávét, esetleg kitöltünk egy pohár bort, és felöntjük szódával, már megismertünk is új barátokat, izgalmas embereket, akikkel a következő néhány napban rengeteg élményben, kihívásban lesz részünk, akikkel együtt élvezhetjük a felolvasásokat, a koncerteket, a közös étkezéseket, iszogatásokat.

Természetesen vannak feladatok. Alkalomadtán piszkosak vagyunk, melegünk van, elfáradunk, kilométereket szaladgálunk a napsütésben, székeket cipelünk jobbról balra, majd vissza balról jobbra, megesik, hogy leereszt éjszaka közepén a matracunk, vagy valaki elkezd horkolni, de ezeket elhomályosítja a fesztivál hangulata, a programok, amelyeken az önkéntesek is részt vehetnek, a grillázskészítés, rétes sütés, koncertek, felolvasások, vagy akár maguk a feladatok, például a kedvenc zenészeinket elhozni a szállásukról a fellépésükre.

Az önkéntesség egyik legjobb része a társaság. Nem számít a kor, sem az, hogy ki honnan, miért jött, kinek kell igazolás közmunkáról az érettségihez, ki szeretne kiszakadni a munkából néhány napra. Teljes harmóniában dolgoznak együtt gimnazisták, szüleik, nagyszüleik korabeli önkéntesekkel, szervezőkkel a közös célért, a fesztivál sikeréért. Vállvetve, együtt építünk kordont, tanuljuk meg a kártyaolvasó használatát, leltározunk, miközben önkéntesként is beleláthatunk a fesztivál szervezésének szépségébe, kihívásaiba, láthatjuk, a különböző folyamatokat, milyen egyeztetni a fellépőkkel, milyen kérésekkel, riderekkel érkeznek, megfigyelhetjük a technikusok munkáját, a streetfood truckok felépítését, és bátran kérdezhetünk bárkitől, rengeteget tanulhatunk.

Mindeközben részesei lehetünk egy aprócska falu életének néhány napra, beszélgethetünk a helyiekkel, amint örömmel, elképesztő szeretettel fogadják azt a több ezer szórakozni vágyót, aki néhány napra nyüzsgő fesztivállá varázsolja az otthonukat.