Nézd vissza most a Margó Extra beszélgetéseit

Minden könyv megváltoztat minket, ebből az örök igazságból indultunk ki. De hogyan?

Immár harmadik éve rendezzük meg Margó Extra című beszélgetéssorozatunkat, amelyben közéleti szereplőkkel beszélgetünk könyvekről, olvasásról. Az évek során Ott Anna vendége volt már többek között Beck Zoli, Vitáris Iván, Mundruczó Kornél, Oltai Kata és Vekerdy Tamás is.

Most az Online Margónak köszönhetően bárhol vagy, megtudhatod: Milyen hatással volt egy-egy könyv Mácsai Pál, Török-Illyés Orsolya vagy Orvos-Tóth Noémi karrierjére? Hogyan határozta meg az olvasás Grecsó Krisztián és Grecsó Zoltán életét?

Margó Extrával idén is minden nap más-más sikeres alkotó olvasmányélményeiy ismerhettük meg. 

 

06.03. SZERDA

17.00 Margó Extra: Orvos-Tóth Noémi

Az Örökölt sors című könyvének megjelenése óta vezeti az eladási sikerlistákat, hatására több tízezren kezdtek el kutatni családjuk kapcsolatrendszerében, múltjában és, ami a legfontosabb, önmagukban. Orvos-Tóth Noémi nagyon jól ismeri az emberi lelket, most egy kicsit ő is ad magából. Hogy életében hol helyezkedik el az irodalom, mikor jut ideje olvasni és hogy milyen könyvet vesz elő szívesen szabadidejében, arról kérdezzük őt a Margó Extrában. 
 
 
 
 

06. 04. CSÜTÖRTÖK

18.00 Margó Extra: Török-Illyés Orsolya

Marosvásárhelyen született, a Színművészeti Főiskolát is ott végezte el. Színpadon láthattuk Tarr Béla Családi tűzfészkében, de számos filmben is élvezhettük alakítását, a nagyközönség számára az egyik legsikeresebb talán az Ernelláék Farkaséknál volt. Hogy gyerekkorában mennyit és mit olvasott, mik voltak a legmeghatározóbb olvasmányélményei, melyik női karaktert játszaná el szívesen színházban, és hogy nevelte olvasóvá gyerekeit, elmeséli.
 
 
 

06.05. PÉNTEK

18.00 Margó Extra: Mácsai Pál

Mácsai Pál Jászai Mari- és Kossuth-díjas színész, rendező, az Örkény István Színház igazgatója. Művészcsaládban nőtt fel, édesapja festőművész, testvére zenetörténész. És hogy az irodalomnak mekkora szerepe volt az életében, arról mesél nekünk a Margó Extrában. A kortársak közül miért épp Spiró György művét rendezte, milyen volt a közös munka az íróval? Shakespeare-től Arthur Milleren és Csehovon át Örkényig beszélgetünk vele meghatározó irodalmi élményeiről. 
 
 
 
 

06.06. SZOMBAT

18.00 Margó Extra: Grecsó testvérek

Grecsó Krisztián író, öccse, Zoltán táncművész. Először együtt a Margón szerepeltek nyilvánosan, 10 évvel később, a Többet magunkról előadásuk apropóján most újra egy asztalhoz ültetjük őket. Szó lesz a testvéri kapcsolatról, az otthonról, családról, de leginkább könyvekről, olvasásról. Mit olvas Krisztián, amikor nem ír és mit vesz elő Zoltán, ha épp nem a bátyját olvassa? 
 
A Várkert Bazár támogatásával.
 
 

 

06.07. VASÁRNAP 

15.00 Margó Extra: Eke Angéla

 
Eke Angéla, Junior Prima díjas színésznővel beszélgetünk fontos történetekről és történetmesélésről. A Színház- és Fimművészeti Egyetemen báb szakon végzett, majd megalapította Márkus Sándorral a Nylon Groupot, a kortárs bábszínházi formációt. A Trojka Színházi Társulással Csehovot játszik, Závada Péter által írt, Én, Iphigénia című monodrámájában pedig 2019-ben debütált. Hogy mit olvas szabadidejében és hogyan alakul át a szerep kedvéért színpadon, arról a Margó Extrában mesél majd.