Fesztivál programok

vissza

08. 11. csütörtök 18:30Templomkert

Kemény István

Állástalan táncos címmel jelent meg tavaly, Kemény István 60. születésnapjára legfrissebb kötete, amely végre betekintést ad abba, hogyan kéeszülnek a versek. Egy interjúban évekkel ezelőtt azt mondta, hogy “ha jól emlékszem a fiatalkoromra, igazából nem az volt a fejemben, hogy leszek-e példakép, hanem hogy egyszer az életben meg bírok-e írni egy jó verset. Ezzel elvoltam kb. 20 éves koromig, amikor úgy éreztem, hogy végre megvan az a bizonyos „jó vers”. Ezután jött az a szakasz, amikor az lett a kérdés, hogy sikerül-e még egyet írni. És ez a szakasz ma is tart...” A Margófeszten a kötetből kiindulva igyekszünk még jobban megérteni, hogyan jönnek létre olyan fantasztikus versek, amelyek egyébként a Rájátszás alkotói műhelyébe is bekerültek, mint a Kesztyű, Kishit, Méhész.
 
Moderátor: Valuska László
 
A beszélgetés a Margófeszt összművészeti fesztivál első napjának programja: https://fb.me/e/eftZTyqUR
A háromnapos zalai fesztivál további koncertjei, programjai: www.margofeszt.hu
 
Mi ez?
Idén szervezzük meg másodjára a Margófesztet, ahova irodalmi és színházi programokkal, rengeteg zenével, mozival, helyi borokkal és ételekkel várunk a zalai dombok között.
 
Hol lesz?
A helyszín Szentgyörgyvár, egy alig 300 fős település, ami Keszthelytől, Hévíztől és Zalaegerszegtől is könnyen megközelíthetően, 20-30 km-re helyezkedik el, a Balatonpart 15 perc autóval, és Budapestről is könnyen elérhető.
 
Hogyan juthatsz el hozzánk?
Sokféle szálláslehetőség közül válogathatsz a környéken, és hogy minél könnyebben eljuss a programokra, Zalaegerszegről és Keszthelyről induló, az útbaeső településeken megálló fesztiválbusz-járatokkal igyekszünk zökkenőmentessé tenni a helyközi közlekedést. Ennek pontos menetrendjét augusztustól megtalálod honlapunkon (www.margofeszt.hu).
 
Jegyinformációk: tixa.hu/margofeszt2022
Mivel kis családias fesztivál vagyunk, naponta maximum 1000 látogatót tudunk fogadni, ezért érdemes időben megváltanod napijegyed / bérleted.
 
május 13-ig:
3napos bérlet: 9 500 Ft
 
május 14-től június 20-ig:
3napos bérlet: 11 500 Ft
 
június 21-től a fesztivál végéig:
3napos bérlet: 13 500 Ft
 
Napijegy: 5 500 Ft
Zalai napijegy (zalai lakcímkártyával): 4 500 Ft
Gyerekeknek 6 éves kor alatt ingyenes, 6-tól 18 éves korig 4 500 Ft a napijegy.
 
A Margófeszt fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.